Mentsük meg a jövőt hús- és tejfogyasztásunk csökkentésével

Az ökológiai válság itt van, már benne élünk. És a nagy klímakonferenciák és -csúcsok ellenére a helyzet napról napra egyre rosszabb. Úgy tűnik, hogy ezek a politikusok és más vezetők túlzottan ragaszkodnak túlhaladott elképzeléseikhez, pozícióikhoz, pénzükhöz és hatalmukhoz és így nem látják a nyilvánvaló tényeket. Vagy ha látják is, egyszerűen csak nem tudnak megfelelően cselekedni. Greta nagyon erősen kifejezte ezt számukra a 2019-es ENSZ Klímacsúcson New Yorkban. Felmerül a kérdés, hogy mit tehet az ember ilyen helyzetben? Sok mindent (lásd lentebb). De a J. Poore és T. Nemecek által írt, Reducing food’s environmental impacts through producers and consumers című, a Science folyóiratban megjelent cikk szerint környezetterhelésünk csökkentésének, a jövő megmentésének a leghatékonyabb módja a hús- és tejfogyasztásunk csökkentése, vagy ha lehet, leállítása.

Már annak is óriási eredménye lenne, ha nem hagynánk abba teljesen a hús- és/vagy tejfogyasztást, hanem csak 50%-kal csökkentenénk azt. Természetesen jobb abbahagyni ezeknek a termékeknek a fogyasztását, vagy legalábbis a húsét és a tejipari termékekét. Ha valaki csak csökkenti a fogyasztását, akkor az is fontos, hogy helyi termelőktől szerezze be ezeket az élelmiszereket (is). Ha nem eszünk húst, de tejtermékeket igen, akkor – az én hitem szerint – olyan helyi termelőktől kell beszereznünk azokat, akik nem ölik meg az állatokat és nem küldik őket a vágóhídra.

A legfontosabb módszer, mégsem fogadják el

A fent említett cikk következtetéseit erős tudományos érvek támasztják alá. Nem igazán merül fel kétség helyességükkel kapcsolatban. Bárki elolvashatja a részleteket a cikkben és ugyanazokra a következtetésekre juthat. A probléma az, hogy sok politikus, de még tudós sem akarja elfogadni és akar beszélni arról a tényről, hogy ha megváltoztatnánk az étkezési szokásainkat, akkor azzal érnénk el a legnagyobb hatást.

Természetesen sok más dolog van, amit tehetünk és azok is fontosak. Csökkenthetjük a hulladékunk mennyiségét, gyűjthetjük szelektíven, a szerves hulladékot komposztálhatjuk, élelmünket megtermelhetjük mi magunk vagy beszerezhetjük azt helyi termelőktől, közlekedhetünk gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel autó helyett, otthon csökkenthetjük víz- és energiafogyasztásunkat stb. Ezek mind fontosak és végeznünk kell őket. Azonban hús- és tejfogyasztásunk csökkentésével sokkal nagyobb hatást érhetünk el. Ez tehát a legfontosabb környezetterhelést csökkentő módszer. Ha semmi mást nem csinálunk, csináljuk legalább ezt. Ha valahol el akarjuk kezdeni a változtatást, kezdjük ezzel. Poore és Nemecek bebizonyítják ezt a cikkükben. Ennek ellenére sok politikus, de még tudós sem fogadja ezt el.

Érthető, hogy ez nem könnyű. Régi szokásainkat megváltoztatni nagyon nehéz. Azonban a tény az tény és ha valaminek meg kell változnia, akkor meg kell változnia, még ha nehéz is. Ennél sokkal nehezebb lesz a helyzetünk a közeljövőben, ha nem változunk.

Rövid út gondolkodásmódunk és szokásaink megváltoztatásához

A rövid út, a leghatékonyabb módszer a nehezen megváltoztatható, régi szokásaink és gondolkodásmódunk megváltoztatásához az önszuggeszció vagy meditáció. A meditációval átprogramozhatjuk az elménket, előnyösebb gondolkodásmódra és viselkedésre tehetünk szert. Ha érdekel a meditáció, akkor többet is olvashatsz róla a másik blogomon.

Annak szemléltetése érdekében, hogy milyen fontos szerepet játszhatna a meditáció a fenntarthatóságban, megemlítek még egy szükséges változást, amit valahogy végre kellene hajtanunk. Ez pedig nem más, mint hogy létre kellene hoznunk, illetve újra életre kellene keltenünk a valódi emberi közösségeket. Ez is nehéz feladat, mert nagyon távol áll tőlünk, hogy közösségekben éljünk. Ehhez olyan tulajdonságokat kellene fejlesztenünk magunkban, mint az önzetlenség, a türelem, az igazmondás stb. De a meditáció ebben is segíthetne. Általa viszonylag rövid idő alatt véghezvihetnénk a szükséges változtatásokat az elménkben és a viselkedésünkben.

A Sākṣi név eredete

Amint az a Rólam oldalon olvasható, a spirituális nevem Sākṣi-gopāla Dāsa. Talán sokatoknak kissé furcsának tűnik ez a név, ezért ebben a bejegyzésben szeretném röviden bemutatni az eredetét és a jelentését. Megpróbálom minél egyszerűbben elmagyarázni, de figyelmeztetlek, hogy eléggé nyitottnak kell lenned, hogy megértsd, ami következik, ha nem vagy járatos a védikus filozófiában, teológiában és kultúrában.

Valójában a teljes név Sākṣi-gopāla Dāsa. A Sākṣi csak egy rövid változata, egy becenév. Ez a név a szanszkrit nyelvből származik, amit eredetileg nem latin betűkkel írtak, hanem Devanāgarī írással. Devanāgarī írással írva a Sākṣi-gopāla Dāsa név így néz ki: साक्षिगोपाल दास​. Többféle módszere is létezik a Devanāgarī írásnak a latin vagy római betűs írásra való átírására, jelen bejegyzésben az IAST sémát használom. Ez a magyarázata az érdekes ékezeteknek.

Ha magyarra fordítjuk, akkor azt kapjuk, hogy a szemtanú (Sākṣi) tehénpásztor fiúnak (gopāla) a szolgája (Dāsa). Most még furcsábbnak tűnik, ugye? Rendben, el tudom magyarázni, legalábbis megpróbálom.

A tehénpásztor fiú és a szolga

A tehénpásztor fiú nem másra utal, mint Istenre. India ősi védikus irodalmában azt írják, hogy az Abszolút Igazság egy személy, a Legfelsőbb Személy, Isten. Sok formája van, de az eredeti formája Kṛṣṇa, aki egy nagyon szép, mindenkit vonzó tehénpásztor fiú, aki Vṛndāvanában él. Ki tudná ezt megcáfolni? Ez túl van az érzékszerveken, túl van a logikán, ez kinyilatkoztatott tudás.

A Dāsa szolgát jelent. A névnek tehát két része van. Az első része Istennek az egyik neve, a második rész a szolga. Általánosan fogalmazva azt jelenti, hogy Isten szolgája. Mindenki Isten szolgája, akár tudunk róla, akár nem, akár elfogadjuk, akár nem. Rendelkezhetünk bizonyos képességekkel, tudással, tulajdonságokkal, de mindazt amink van, Istentől kaptuk, nem mi hoztuk létre azokat és bármikor elveszíthetjük őket, Isten bármikor visszaveheti őket. Még a saját testünket is. Isten teremtett mindent, ami létezik. Ő mindennek a tulajdonosa, és Ő a Legfelsőbb Irányító. Azért biztosítja számunkra ezeket a dolgokat, hogy szolgálhassuk Őt velük. Felajánlhatjuk Istennek, amink van, de valójában Neki nincs szüksége azokra a dolgokra. Már eleve Ő a tulajdonosa mindennek. Amire szüksége van, az a szeretetünk. Elfogadja a szeretetünket, az odaadásunkat, amikor valamit felajánlunk Neki, és viszonozza a szeretetünket.

Miért szemtanú ez a tehénpásztor fiú? Van egy történet, amiből megérthetjük ezt. Mielőtt megosztanám a történetet, néhány fogalmat el kell magyaráznom.

Fogalmak

A hagyományos védikus társadalmi rendszerben négy foglalkozás szerinti osztály vagy varṇa volt: a tanult és tiszta értelmiségiek (brāhmaṇák), az adminisztrátorok vagy katonák (kṣatriyák), a kereskedők vagy földművelők (vaiśyák) és a kétkezi munkások (śūdrák).

A védikus hagyományban Istent sokféleképpen imádják. Isten imádatának az egyik legfontosabb módszere a templomi mūrti-, szobor formájának az imádata. A védikus írásokban részletes leírások találhatók arról, hogy hogyan kell kinéznie Isten mūrti-formájának, hogyan kell elkészíteni stb. Elkészíthető különböző anyagokból, például fémből vagy kőből.

Amikor a mūrti-forma elkészül, akkor tartanak egy szertartást, mely során brāhmaṇák megkérik Istent, hogy fogadja el az elkészült formát, hogy a hívők, a bhakták imádhassák Őt azon keresztül. Miután Isten elfogadja a formát, onnantól kezdve az már nem egy anyagi forma, az Isten Maga, nem különböznek egymástól. A mūrti-forma mindenkihez lelki fejlettségének megfelelően viszonyul. Akik materialisták, azok csak egy kőszobrot látnak, akik lelkileg fejlettek, azok látják hogy a mūrti-forma Maga Isten. A mūrti-forma még beszél is hozzájuk és láthatják, amikor a mūrti-forma megmozdul és végzi kedvteléseit. Sok történet van a védikus irodalomban a mūrti-formákról, arról, hogy hogyan nyilvánították meg magukat fejlett bhaktáiknak. A következő történet is ilyen, a Śrī Caitanya-caritāmṛta című könyvből származik.

A történet

„Élt egyszer Vidyānagarában két brāhmaṇa, egy idős és egy fiatal. Számos zarándokhelyet bejártak, s végül Vṛndāvanába érkeztek. Az idős brāhmaṇa nagyon elégedett volt a fiatal brāhmaṇa szolgálatával, s hozzá akarta adni legkisebb leányát. A vṛndāvanai Gopāla mūrti előtt tett ígéretet a fiatal brāhmaṇának. Gopāla mūrti volt tehát a tanú.

Amikor mindketten visszatértek Vidyānagarába, a fiatalabb megemlítette a házasság kérdését, ám az idősebb brāhmaṇa a barátai és a felesége iránti elkötelezettsége miatt azt válaszolta, hogy nem emlékszik az ígéretére. A fiatalabb brāhmana erre visszatért Vṛndāvanába, és elmondta az egész történetet Gopālajīnak. Gopālajī hálás volt a fiatalember odaadó szolgálatáért, ezért elkísérte őt Dél-Indiába. Követte a fiatal brāhmaṇát, aki hallhatta bokacsengőinek csilingelését. Amikor Vidyānagara valamennyi tisztes férfiúja összegyűlt, Gopālajī bizonyságot tett előttük az idősebb brāhmaṇa ígéretéről. Így hát megtartották az esküvőt. Később az ország királya egy szép templomot épített Gopāla számára.”

Śrī Caitanya-caritāmṛta,
Madhya-līlā, Ötödik fejezet. Ez a történet összefoglalása, a teljes történet elérhető a magyar nyelven, nyomtatásban kiadott könyvben.
Sākṣi-gopāla templom
Sākṣi-gopāla templom
A templom majdnem félúton található Jagannātha Puri Dhāma és Bhubaneswar között, egy Sākṣi-gopāla nevű városban, körülbelül 20 km-re nyugatra Jagannātha Puri Dhāmától.

Hogyan kaptam ezt a nevet?

Az utolsó kérdés, amire válaszolnom kell, hogy hogyan kaptam ezt a nevet. Hogy ezt megválaszoljam, először idézek egy verset a Bhavagad-gītāból (4.34), a védikus irodalom leghíresebb és legfontosabb könyvéből:

तद्विद्धि प्रणिपातेन परिप्रश्नेन सेवया ।
उपदेक्ष्यन्ति ते ज्ञानं ज्ञानिनस्तत्त्वदर्शिनः
tad viddhi praṇipātena
paripraśnena sevayā
upadekṣyanti te jñānaṁ
jñāninas tattva-darśinaḥ

Fordítás:

Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot! Tudakozódj tőle alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósított lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert ők már látták az igazságot.

Ezen elv alapján, aki lelki tudáshoz szeretne jutni, annak meg kell közelítenie egy lelki tanítómestert, egy gurut. Amikor a lelki tanítómester tanítványául fogad valakit, akkor felavatja őt. Ez azt jelenti, hogy a tanítvány fogadalmakat tesz, megígéri, hogy követni fogja a guru utasításait és a guru is elfogadja annak a felelősségét, hogy vezetni fogja a tanítványt a lelki életben. Az avatási szertartás során a lelki tanítómester ad egy nevet a tanítványnak, mert az avatás olyan, mint egy újjászületés. Így kaptam a Sākṣi-gopāla Dāsa nevet, a lelki tanítómesterem adta nekem, az ő kegyéből.

Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda

A lelki tanítómesterem is tanítvány, akárcsak az ő lelki tanítómestere és így tovább. Ily módon a guruk és a tanítványok láncolata létrehoz egy tanítványi láncolatot, amely Istenig vezet vissza, hiszen az első lelki tanítómester természetesen Isten volt. Isten tökéletes tudást adott tanítványának, ő pedig változtatás nélkül adta tovább azt a tanítványainak, amely így tökéletes maradt, és így tovább egészen napjainkig. A tanítványi láncolat garantálja, hogy a tudás nem módosul és tökéletes marad. Lelki tanítómesteremnek a lelki tanítómestere nagyon jelentős és kiemelkedő guru volt. Ő volt Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének (ISKCON) Alapító ācāryája.

1965-ben, 69 éves korában, elhagyta Indiát és a következő tizenkét évben tizennégyszer utazta körbe a Földet, mely során előadásokat tartott, az Úr Kṛṣṇa tanításait terjesztette, templomokat, farm-közösségeket, egy könyvkiadót és oktatási intézményeket alapított mindenhol a világon. Útjára indította azt a programot, amit ma már a világ legnagyobb vegetáriánus ételosztó programjaként ismerünk, a Hare Krisna Ételt az Életért (Hare Krishna Food for Life) programot. Több, mint 70 kötetet írt a Kṛṣṇa tradícióról, melyeket nagy tisztelet övez a tudományos világban hitelességük, mélységük, a hagyományhoz való hűségük és letisztultságuk miatt. Írásait 76 nyelvre fordították le. Legkiemelkedőbb munkái közé tartozik a Bhagavad-gītā úgy, ahogy van, a Śrīmad-Bhāgavatam, és a Śrī Caitanya-caritāmṛta.