Közös világnézet és értékrendszer az öko-közösségekben

Ez a bejegyzés a második az ökológiai válság megoldása utáni kutatásomról szóló kis sorozatban. Az előző bejegyzésben kutatásom első következtetéséről írtam. A következtetés az volt, hogy az ökológiai válság megoldása érdekében az embereknek helyi ökológiai közösségekben kellene élniük. Ez lenne a fenntartható életmód. Ez a bejegyzés a második következtetésről szól: a közös világnézet és értékrendszer fontosságáról az öko-közösségekben.

Az is fontos tehát, hogy ezen közösségek tagjai közös világnézettel és értékrendszerrel rendelkezzenek. De nem csak az fontos, hogy a világnézet és értékrendszer közös legyen. Az is szükséges, hogy az magába foglaljon valamilyen felfogást a transzcendensről. A világnézetnek ez az eleme lehet az alapja az értékrendszer egy lényeges elképzelésének. Ez az elképzelés pedig nem más, mint hogy a boldogság nem az anyagi javak és örömök felhalmozásában rejlik, hanem egy magasabb, transzcendentális cél elérésében.

Az ökológiai világnézet és értékrendszer általános elemei

A magasabb rendű cél alapvetően abból a nézetből ered, hogy az egyének és a közösségek elválaszthatatlanok a természettől, vagy ha egy további lépést teszünk, akkor a transzcendenstől. Szerves részei annak, mint ahogy a sejtek is részei a testnek. A sejtek végzik a feladatukat a testben. Alrendszerek egy nagyobb rendszerben. Ehhez hasonlóan az egyéneknek és a közösségeknek is folyamatosan szem előtt kell tartaniuk a környezetüknek az állapotát. Hiszen a környezet az a nagyobb rendszer, amiben élnek. Együtt kell működniük egymással és a környezetükkel ahhoz, hogy ők maguk és az utódaik kiegyensúlyozott életet élhessenek és a környezetük is hosszú távon fennmaradhasson.

Ez a rendszerszemlélet elengedhetetlen ahhoz, hogy a közösségek fenntartható attitűddel rendelkezzenek a környezetük felé. Ez az attitűd azt jelenti, hogy a természeti forrásokból csak annyi és olyan anyagi javak előállítására törekszenek, amelyek ténylegesen szükségesek a számukra. És ugyanúgy, ahogy figyelembe veszik a rendelkezésükre álló természeti források képességeit és kereteit, ezekben a közösségekben szem előtt kell tartani a közösség tagjainak a képességeit és igényeit is. Ez azt jelenti, hogy a közösségen belül mindenkinek olyan munkát kellene végeznie, amihez természetéből adódóan vonzódik.

Az elvek univerzális megjelenése

Az ökológiai világnézet és értékrendszer ezen elvei megtalálhatóak a fenntarthatóságról és a rezilienciáról szóló tudományos szakirodalomban. Egy átfogó példa erre a Gaia-elmélet. De nem csak ott fordulnak elő, hanem a hagyományos társadalmakról szóló antropológiai leírásokban is. A bennszülött népcsoportok tagjai a legtöbb esetben rendelkeztek egyfajta természetes ökológiai tudással. Felfedezhetjük őket továbbá különböző vallások szentírásaiban is, például az ősi védikus szentírásban, a Bhāgavata Purāṇában. A szentírások szerint ezek az elvek Istentől erednek. Ezek valójában természeti törvények, mint a gravitáció vagy más fizikai törvényszerűségek és nem hagyhatók figyelmen kívül. Máskülönben nem várt eredményeket kapunk, például egy ökológiai válságot.

Kutatás az ökológiai válság megoldása után

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola megbízásából az elmúlt két évben végeztem egy kutatást, melyben arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mi lehet az ökológiai válság tényleges megoldása. Ennek a kutatásnak az eredményeit szeretném röviden összefoglalni ebben és néhány következő bejegyzésben.

A kutatás azt jelentette, hogy rengeteg irodalmat olvastam el a témában, könyveket, cikkeket, tanulmányokat. Próbáltam közös pontokat találni bennük, szintetizálni a következtetéseiket. Ezek nagy része magyar és angol nyelvű tudományos munka volt, ökológusok, biológusok, környezettudósok, szociológusok, közgazdászok, antropológusok stb. tollából születtek. Voltak azonban közöttük vallásos művek is, főleg a védikus szentírások, azon belül is a vaisnavizmushoz tartozó szentírások köréből. Ilyen például a Bhagavad-gītā és a Bhāgavata Purāṇa. Azért választottam főleg a vaisnavizmushoz tartozó szentírásokat, mert én magam is a vaisnavizmus egyik irányzatát, a Krisna-tudatot gyakorlom.

Az általam elolvasott művek között voltak egyedi kutatásokról szóló és a korábbi eredményeket összefoglaló, szintetizáló művek is. A magyar szerzők közül kiemelném Takács-Sánta Andrást, aki az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója. Munkáiban átfogóan és közérthetően mutatja be a fenntarthatóság témakörét, például A közlegelők komédiája című könyvében.

Meglepő módon, annak ellenére, hogy ilyen széles körből válogattam az olvasnivalómat, szinte teljesen egybehangzó következtetéseket, megoldási javaslatokat találtam a különböző írásokban. És nem csak a tudományos művek következtetései hasonlítottak egymáshoz, hanem a tudományos és a vallásos írások következtetései is.

Mik voltak a következtetések az ökológiai válsággal kapcsolatban?

Először is, az egyik fő közös pont az a megállapítás volt, hogy az ökológiai válság megoldása érdekében az embereknek viszonylag kis, néhány száz, legfeljebb egy-két ezer főből álló, úgynevezett ökologikus helyi közösségekben kellene élniük. Ezek a közösségek azért nevezhetők ökologikusnak és helyinek, mert a számukra rendelkezésre álló természeti források és nyelők eltartó- és befogadó képességének maximális figyelembevételével helyben állítják elő a számukra szükséges anyagi javakat, illetve azok egy jelentős részét.

Nem teljes önellátásról van szó, hiszen ahhoz a legtöbb esetben olyan anyagi javakat is elő kellene állítaniuk a rendelkezésükre álló természeti forrásokból, amelyekre azok nem képesek, legalábbis hosszú távon. Hogyan szerzik be szükségleteik hiányzó részét? Más közösségektől, melyek más természeti forrásokhoz férnek hozzá és így más javakat tudnak előállítani fenntartható módon. Ebből következik, hogy ezeknek az ökologikus helyi közösségeknek is közösségekbe kellene szerveződniük, közösségek közösségeibe.

Ez volt tehát az első következtetés. A továbbiakat a következő néhány bejegyzésben mutatom be. Addig is kellemes közösségépítést kívánok mindenkinek!

Mentsük meg a jövőt hús- és tejfogyasztásunk csökkentésével

Az ökológiai válság itt van, már benne élünk. És a nagy klímakonferenciák és -csúcsok ellenére a helyzet napról napra egyre rosszabb. Úgy tűnik, hogy ezek a politikusok és más vezetők túlzottan ragaszkodnak túlhaladott elképzeléseikhez, pozícióikhoz, pénzükhöz és hatalmukhoz és így nem látják a nyilvánvaló tényeket. Vagy ha látják is, egyszerűen csak nem tudnak megfelelően cselekedni. Greta nagyon erősen kifejezte ezt számukra a 2019-es ENSZ Klímacsúcson New Yorkban. Felmerül a kérdés, hogy mit tehet az ember ilyen helyzetben? Sok mindent (lásd lentebb). De a J. Poore és T. Nemecek által írt, Reducing food’s environmental impacts through producers and consumers című, a Science folyóiratban megjelent cikk szerint környezetterhelésünk csökkentésének, a jövő megmentésének a leghatékonyabb módja a hús- és tejfogyasztásunk csökkentése, vagy ha lehet, leállítása.

Már annak is óriási eredménye lenne, ha nem hagynánk abba teljesen a hús- és/vagy tejfogyasztást, hanem csak 50%-kal csökkentenénk azt. Természetesen jobb abbahagyni ezeknek a termékeknek a fogyasztását, vagy legalábbis a húsét és a tejipari termékekét. Ha valaki csak csökkenti a fogyasztását, akkor az is fontos, hogy helyi termelőktől szerezze be ezeket az élelmiszereket (is). Ha nem eszünk húst, de tejtermékeket igen, akkor – az én hitem szerint – olyan helyi termelőktől kell beszereznünk azokat, akik nem ölik meg az állatokat és nem küldik őket a vágóhídra.

A legfontosabb módszer, mégsem fogadják el

A fent említett cikk következtetéseit erős tudományos érvek támasztják alá. Nem igazán merül fel kétség helyességükkel kapcsolatban. Bárki elolvashatja a részleteket a cikkben és ugyanazokra a következtetésekre juthat. A probléma az, hogy sok politikus, de még tudós sem akarja elfogadni és akar beszélni arról a tényről, hogy ha megváltoztatnánk az étkezési szokásainkat, akkor azzal érnénk el a legnagyobb hatást.

Természetesen sok más dolog van, amit tehetünk és azok is fontosak. Csökkenthetjük a hulladékunk mennyiségét, gyűjthetjük szelektíven, a szerves hulladékot komposztálhatjuk, élelmünket megtermelhetjük mi magunk vagy beszerezhetjük azt helyi termelőktől, közlekedhetünk gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel autó helyett, otthon csökkenthetjük víz- és energiafogyasztásunkat stb. Ezek mind fontosak és végeznünk kell őket. Azonban hús- és tejfogyasztásunk csökkentésével sokkal nagyobb hatást érhetünk el. Ez tehát a legfontosabb környezetterhelést csökkentő módszer. Ha semmi mást nem csinálunk, csináljuk legalább ezt. Ha valahol el akarjuk kezdeni a változtatást, kezdjük ezzel. Poore és Nemecek bebizonyítják ezt a cikkükben. Ennek ellenére sok politikus, de még tudós sem fogadja ezt el.

Érthető, hogy ez nem könnyű. Régi szokásainkat megváltoztatni nagyon nehéz. Azonban a tény az tény és ha valaminek meg kell változnia, akkor meg kell változnia, még ha nehéz is. Ennél sokkal nehezebb lesz a helyzetünk a közeljövőben, ha nem változunk.

Rövid út gondolkodásmódunk és szokásaink megváltoztatásához

A rövid út, a leghatékonyabb módszer a nehezen megváltoztatható, régi szokásaink és gondolkodásmódunk megváltoztatásához az önszuggeszció vagy meditáció. A meditációval átprogramozhatjuk az elménket, előnyösebb gondolkodásmódra és viselkedésre tehetünk szert. Ha érdekel a meditáció, akkor többet is olvashatsz róla a másik blogomon.

Annak szemléltetése érdekében, hogy milyen fontos szerepet játszhatna a meditáció a fenntarthatóságban, megemlítek még egy szükséges változást, amit valahogy végre kellene hajtanunk. Ez pedig nem más, mint hogy létre kellene hoznunk, illetve újra életre kellene keltenünk a valódi emberi közösségeket. Ez is nehéz feladat, mert nagyon távol áll tőlünk, hogy közösségekben éljünk. Ehhez olyan tulajdonságokat kellene fejlesztenünk magunkban, mint az önzetlenség, a türelem, az igazmondás stb. De a meditáció ebben is segíthetne. Általa viszonylag rövid idő alatt véghezvihetnénk a szükséges változtatásokat az elménkben és a viselkedésünkben.